Legújabb videók!

Zsidó Kulturális Fesztivál Szegeden

rendezvények
2009. szeptember 07., hétfő

zsinagoga.jpgA rendezvényt 2005-ben - a már tizenkét éve sikerrel zajló fővárosi zsidó fesztivál mintájára - azzal a céllal indították el, hogy a nagyközönségnek is bemutassák a szegedi zsinagóga és a vallási központ környékének kulturális életét - mondta Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.
 
A fellépők szegedi származású vagy a városhoz kötődő nemzetközi hírű művészek, illetve fiatal tehetségek. A fesztivál rendezvényei - amelyek ízelítőt adnak a magyar és a magyar-zsidó kultúrából - elsősorban a szegedi új zsinagóga köré csoportosulnak. Itt lesz szeptember 9-én este a fesztivál nyitókoncertje is, amelyet a "professzionálissá válásának" negyvenedik évfordulóját ünneplő Szegedi Szimfonikus Zenekar ad. Ezen az estén nyílik kiállítás Az élő zsinagóga címmel Dusha Béla fotográfus műveiből.
 
A koncertek sora szeptember 17-én Rákász Gergely orgonaművész fellépésével folytatódik, majd október 1-jén szintén egy orgonista, Perneczky Balázs lesz a zsinagóga vendége. Néhány nappal később a Weiner Kamarazenekar koncertezik Márffy Gabriella hegedűművész közreműködésével, majd a Tisza-parti városban végzett fiatalokból álló Fourtissimo együttes hangversenye szórakoztatja a fesztivállátogatókat.
 
A zsinagóga visszatérő vendége a Londonban élő Frankl Péter zongoraművész, aki október 12-én a szegedi születésű Kármán György emlékére ad koncertet. Október 18-án Händel Izrael Egyiptomban című oratóriumát mutatják be a fesztiválon.
 
A Szegedi Zsidó Hitközség Székházában lép fel szeptember 10-én a Tel Aviv-i Yiddishspiel Színház Nekem gyönyörű vagy című produkciójával. Szintén a műemléképületben nyílik kiállítás Kovács Tamás szobrász és grafikusművész, valamint Tundó Klára fotográfus alkotásaiból. Az izraeli művészek Holt-tengerről készült fotóit bemutató tárlatának pedig az új zsinagóga ad majd otthont október 13-tól.
 
Október végén az orosz-zsidó dallamvilágot idézi meg a székházba Jávori Ferenc és Dunai Tamás, majd november 8-án Radó Gyula rendező egy békéscsabai zsidó család sorsát bemutató Arctalan árnyak című filmjét láthatja itt a közönség.
 
A fesztivál egyik hagyományos záróeseménye az izraeli vacsoraest, amelyen fellép a Budapest Klezmer Band, a Golda Meir Szalonzenekar és az Akropolisz Táncstúdió.
 

 

 

MTI/filmháttér

Szóljon hozzá elsőnek!

Hozzászól

Név (nem kötelező, ismeretlen jelzővel fog megjelnni a hozzászólása)
Hozzászólás
(Mentés után megtekintheti a hozzászólását a lista végén. Amíg az oldalainkon tartózkodik lehetősége van véglegesíteni a hozzászólását. Amennyiben ezt elmúlasztja hozzászólása elvész.)
Ellenörző kód:
A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Ajánlott cikkek

"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak

"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi

Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél

A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális

A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos

Filmszemle lesz, filmhétvége nem

Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban

"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében

"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film