Legújabb videók!

Régi filmplakátok, grafikák Molnár Kálmán kiállításán

rendezvények
2009. szeptember 01., kedd

duna.jpgA Duna Galériában - amely a Duna Televízió fogadóterében működik -  filmplakátokat, a Tervező Grafikai Biennálékra és a Textil Triennálékra készült plakátokat, katalógusokat és más kísérő reklámanyagot állít ki Molnár Kálmán, a Képzőművészeti Egyetem tanára.
 

Molnár Kálmán az MTI-nek elmondta, a tárlaton látható lesz többek között az egykori Huszonötödik Színház O'Neill Jones császár című előadásának, a Woyzeck és a Virágot Algernonnak című filmeknek a plakátja, emellett grafikai sorozataiból is kiállít néhány lapot, például a Por és hamu címűből, amely a magyar nyelvemlékek rajzos ábrázolása.
 

A grafikus rendszeresen tervez kiállításokat, magyar bemutatkozást külföldön. Ezek közé tartozott 1992-ben Genovában a Hajózási Világkiállítás magyar részvétele, a napokban pedig tervezésében nyílt meg a budapesti Közlekedési Múzeumban a Galileitől az űrtávcsőig című csillagászati kiállítás, Galilei születésének 400. évfordulója tiszteletére. Tavaly szintén Molnár Kálmán tervezte a Közlekedési Múzeumban a Reneszánsz évhez kapcsolódó tárlatot hat múzeum közös részvételével.
Londontól, Varsótól, Helsinkitől Zágrábon át az Egyesült Államokig állították ki műveit, amelyek itthon a Közlekedési Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményében találhatók.
 

Molnár Kálmán a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, többször elnyerte Az év legjobb plakátja díjat, és két alkalommal a Tervező Grafikai Biennále fődíját. Utóbbi megmérettetésnek ma már ő a szervezője; a tavalyi, XVI. békéscsabai mustra anyagát novemberben Budapesten a Képzőművészeti Egyetem Barcsay kiállítótermében teszik közszemlére.
Tárlatát - amely szeptember 27-ig lesz nyitva a Duna Galériában - Szepes Hédi művészettörténész nyitja meg.

 

 

 

MTI/filmháttér

Szóljon hozzá elsőnek!

Hozzászól

Név (nem kötelező, ismeretlen jelzővel fog megjelnni a hozzászólása)
Hozzászólás
(Mentés után megtekintheti a hozzászólását a lista végén. Amíg az oldalainkon tartózkodik lehetősége van véglegesíteni a hozzászólását. Amennyiben ezt elmúlasztja hozzászólása elvész.)
Ellenörző kód:
A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Ajánlott cikkek

"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak

"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi

Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél

A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális

A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos

Filmszemle lesz, filmhétvége nem

Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban

"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében

"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film