Legújabb videók!

MAFILM és HSC: közös kurzus

pályázatok
2009. szeptember 15., kedd

hsc1.jpgKözösen képez filmes szakembereket idén ősztől a magyar filmszakma két nagymúltú szervezete. A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) által alapított Stábiskola szervezésében és az oktatásban ezentúl a MAFILM is részt vesz.
 
Egyre több külföldi produkció választja Magyarországot forgatási helyszínnek, a magyar filmeknél nagyságrendekkel nagyobb költségvetésű bérmunkák fokozott szakemberigényét azonban az elmúlt években már nem mindig tudta a magyar filmipar kiszolgálni – a produkcióknak gyakran kellett a környező országokból hívni kivitelezőket, asszisztenseket, berendezőket.

 

A Stábiskola képzései ezt a hiányt pótolják: olyan felkészült szakemberek végeznek itt, akik egyaránt alkalmasak a bérmunkákban, a hazai játékfilmekben, a televíziós produkciókban és a reklámfilmekben felmerülő munkák elvégzésére.

 

A MAFILM egyedülálló külső díszletei pedig eddig is sok produkciót vonzottak Fótra; a filmstúdió az elmúlt hónapokban teljes kihasználtsággal működött. Itt forgatták többek közt a Robin Hood című brit filmsorozatot, a Nicolas Cage főszereplésével készülő Season of the Witch-et, A katedrális című Ken Follett-regény adaptációját vagy A csíkos pizsamás fiút.

 

Október végén a MAFILM bővíti kapacitását: megnyitja eddigi legnagyobb, kétezer négyzetméteres műtermét, mely Huszárik Zoltánról kapja a nevét. Az új műteremmel a stúdió az eddigieknél nagyobb produkciókat is ki tudja szolgálni, amiből a diákok is profitálnak majd.

 

A Stábiskola elsősorban OKJ-s rendszerben indít tanfolyamokat; a következő szakmákban lesznek két féléves kurzusok: segédoperatőr, HD technikus, világosító, rendezőasszisztens, felvételvezető, szcenikai asszisztens, utómunka asszisztens (digitális utómunka), televíziós kameraman.

 

A képzés modul rendszerű, azaz az egyik szakmában megtanult és bizonyítvánnyal igazolt modul tananyagát beszámítják egy másik szakma tanulásakor. A tanfolyamok időbeosztását pedig úgy alakították ki, hogy a hallgatók munka mellett is el tudják végezni: a foglalkozások péntekenként és szombatonként lesznek, tömbösítve.

 

A 2009/2010-es tanév kurzusaira október 15-ig lehet jelentkezni a Stábiskola honlapján, az érdeklődők számára pedig október 2-án, 17 órától nyílt napot tartanak a MAFILM Róna utcai telepén.

 

 

 

est.hu/filmháttér

 

Szóljon hozzá elsőnek!

Hozzászól

Név (nem kötelező, ismeretlen jelzővel fog megjelnni a hozzászólása)
Hozzászólás
(Mentés után megtekintheti a hozzászólását a lista végén. Amíg az oldalainkon tartózkodik lehetősége van véglegesíteni a hozzászólását. Amennyiben ezt elmúlasztja hozzászólása elvész.)
Ellenörző kód:
A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Ajánlott cikkek

"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak

"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi

Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél

A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális

A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos

Filmszemle lesz, filmhétvége nem

Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban

"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében

"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film