Több mint nyolcvan világpremier a Velencei Filmfesztiválon
2010. szeptember 01., szerda
Több mint nyolcvan világpremier szerepel a szerdán nyíló tizenegy napos Velencei Filmfesztivál műsorában. A mustra programja már egy "elővetítéssel" kedden este megkezdődőtt: a két éve elhunyt Dino Risi 1974-es filmjének, A nő illatának felújított változatát láthatta a közönség.
A szerdai hivatalos megnyitón Darren Aronofsky amerikai rendező Black Swan című filmdrámáját mutatják be, amelynek főszerepét Natalie Portman alakítja. A balettvilág kulisszái mögött játszódó produkció a fesztivál fődíjáért, az Arany Oroszlánért is versenybe száll. Aronofsky két éve A pankrátor című filmjével már elnyerte egyszer a trófeát.
A szeptember 1. és 11. között megrendezendő 67. Velencei Filmfesztiválon négy versenyszekcióban 86 filmet láthat a közönség. Ebből 82 alkotás a világon először itt mutatkozik be. A játékfilmes mezőnyben 24 versenyfilm szerepel, egyikük a magyar Mythberg Films produkciós cég közreműködésével készült Essential Killing című alkotás. Jerzy Skolimowski lengyel filmrendező szinte dialógusok nélküli thrillerének főszerepeit Vincent Gallo és Emmanuelle Seigner (Roman Polanski felesége) alakítják.
Mint a fesztivált 2004 óta igazgató Marco Müller elmondta, idén fiatalos rendezőgárda verseng az Arany Oroszlánért, mivel a rendezők átlagéletkora 47 év. A díjról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt majd.
A mustra programjában 35 ország képviselteti magát a világ minden tájáról. Erős az ázsiai - kínai, hongkongi, japán - mezőny, de az amerikai filmgyártás is 19 produkcióval lesz jelen. A fesztivál záró filmje, A vihar szintén egy amerikai rendező, Julie Taymor munkája. A Shakespeare-feldolgozásban az Oscar-díjas Helen Mirren kapta Prospero szerepét.
Egy Arany Oroszlán sorsa már biztos: az életműdíjat John Woo filmrendező kapja az elmúlt évtizedekben az akciófilmek forradalmi megújításában végzett munkájáért. A maga nemében egyedülálló Persol 3D-díjat is kiosztják Velencében. Az év legkreatívabb háromdimenziós produkciójának szánt elismerést tavaly adták át először.
MTI/Filmháttér
Hozzászól
"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak
"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális
A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos
Filmszemle lesz, filmhétvége nem
Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban
"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében
"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film
