Szörfölés a csatornák között
2009. augusztus 17., hétfő
Heti program:
08.17. Hétfő
13:05-kor az M2-n a „Nem csoda! –Mérnök” címen indul sorozat. A hétköznapok során a technikai világ sok-sok apró csodájával találkozhatunk. Hogyan működik a körülöttünk lévő világ? Mi az alapja, és a tudományos háttere a naponta használt technológiáknak, eszközöknek, anyagoknak? A választ keresve a sokféle technológiai megoldás mögött közös momentumként jelennek meg az alkotók, akik megtervezik, legyártják és működtetik világunk sokszínű technológiai arculatát: ők a mérnökök. A filmet kedden ugyanebben az időpontban megismétlik. Jövő héttől már egy-egy technológiai ágazatra fókuszálnak majd a sorozat darabjai.
15:30-kor a Dunán a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézetét mutatja be egy ismeretterjesztő film. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincs a limnológiáról. Itt az alkalom, hogy megtudjuk mi az!
1927. szeptember 5-én kezdte meg működését a Klebelsberg Kuno szorgalmazására alapított Magyar Biológiai Kutatóintézet, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének elődje. A filmben az intézet több, mint 70 éves történetét ismerhetjük meg, az 1891-ben Lóczy Lajos vezetésével végzett Balatoni Tudományos Tanulmányozástól napjainkig. 1927 óta, immár jelenlegi helyszínén, Tihanyban, önállóan rendezkedhetett be kutatócsoport. A tihanyi intézet 1951-ben került a Magyar Tudományos Akadémia főhatósága alá Biológiai Kutatóintézet néven. 1982-ben az Akadémia főtitkárának javaslatára Balatoni Limnológiai Kutatóintézetre változtatták a nevét és elsősorban a vízminőség javítása érdekében végeznek kutatásokat, fő feladatként pedig a Balaton ökológiájának feltárását tűzték ki célul.
16:00-kor szintén a Dunán a „Mesterművek a századforduló magyar építészetéből” c. sorozat 3. epizódját nézhetjük meg. Ez a rész a bankokkal, és különösen Alpár Ignác működésével foglalkozik. Ő tervezte többek között a tőzsdepalota épületét, ami máig az MTV székháza volt.
19:00-kor ismét a Duna TV vetít dokumentumfilmet. A "60 éves az Adidas/Adidas kontra Puma" c.német film az Adidas és a Puma sportszergyártó cégek versenyéről szól. Pikantériája a történetnek, hogy a két cég alapítói testvérek. A film egy érdekes családtörténetet és két világmárka útját meséli el.
21:50- természetesen a Dunán a 2008-ban készült „Prágai tavasz '68” c. osztrák dokumentumfilm kerül adásba. A számos archív felvételt felhasználó mozi végigkíséri az események alakulását januártól az augusztusi megszállásig.
23:25-kor az M1-en folytatódik a „Visszajátszás” c. sorozat. Ebben az epizódban: Király Zoltán és Lengyel László a „négyek bandájának” két tagja idézi fel a ’89-es év eseményeit, kizáratásuk történetét az MSZMP-ből.
20:35-kor az ATV folytatja (újabb ismétléssel) „Híresek és hatalmasok” c. sorozatát. Ezúttal a finoman mondva vegyes emlékeket idéző Nixon az alany.
08.18 Kedd
13:30-tól az M2 vetíti: Novobáczky Sándor rendezésében készült filmet: „A liszaboni villamos” címen. Liszabon az a szerencsés szeglete a világnak, ahol –nagyon helyesen- régi villamosok járnak, sajátos hangulatot adva az amúgy is gyönyörű városnak.
16:20-kor a Duna mutat be filmet korunk népbetegségéről, az allergiáról „Pollenforgatag-Alergén növények” címen, állítja a Rádió-TV újság. A Port.hu szerint viszont ugyanebben az időpontban egy magyar dokumentumfilm: a Kőrösi Zoltán íróról készített portré: „Valóság és illúzió” c. kerül a képernyőre. Rendező: Bokor Attila, operatőr: Vékás Péter. Csavarjuk fel a televíziónkat, aztán majd meglátjuk. Valami lesz, hiszen aki a doksit szereti, többnyire az ismeretterjesztő filmektől sem idegenkedik. (persze filmje válogatja!)
20:30 Duna: „A szász vártemplomok Erdélyben" sorozat első darabjaként, Horváth Tamás rendező a talányos nevű Prázsmárra és Kercre kalauzol bennünket.
08.19. Szerda
Koránlelőknek és otthon maradóknak lehet próbálkozni a Dunán történelmi ismereteik gyarapításával. 7:15-kor „A történelem útvesztői” Kun Miklós történész által jegyzet sorozat ezúttal a „prágai tavasszal” foglalkozik. Reméljük lesz a sorozatban „Pekingi ősz” is. Közvetlenül ez után 7:40-kor következik a „Magyar történelmi arcképcsarnok” új epizódja, ezúttal Mátyás királyról szóló ismereteinket eleveníthetjük fel.
14:40-kor a Duna Tv adja a Krónika Filmalapítvány gyártásában készült, Moldoványi Judit által jegyzett „Ki viszi levelem” c. filmjét a Magyar Posta történetéről (kritikánk a filmről itt). Alig ment le a végefőcím, máris következik 15:15-kor ugyanezen a csatornán a Dr. S. Kárpáti György rendezte „Páneurópai piknik” c. film. Az alkotók a világfordító esemény tizedik évfordulójára készítették filmjüket. Újabb tíz év elteltével maga a film is dokumentum a maga nemében, hiszen mint tapasztalhatjuk közelmúlt történelmünk újraírása, folyamatban van. Aki még nem unja a témát, véletlenül se kapcsoljon tovább! 21:05-kor a „Mikor a keleti blokk történelemmé lett…” c. német dokumentumfilm sorozat új darabja „A vasfüggöny határőre” következik. A film egy egykori magyar határőrtiszt, Bella Árpád szemszögéből mutatja be, mi is történt 1989. augusztus 19-én. Bella Árpád felettesei határozott utasításai nélkül, magára hagyva döntött arról, hogy nem lövet, így mindenki szabadon léphette át a határt. Ezzel a vasfüggöny leomlott!
Az M1-en 23:40-kor „Ki volt Gabriel Pascal?” c. portréfilm megy, rendezte: Sipos Pál. A film 55 perces, és bizonyára sok meglepetéssel szolgál. Pacalt –aki Lehel Gábor néven, Aradon született 1894-ben. 1938-ban a Time magazin a pápával és Hitlerrel együtt a világ tíz legbefolyásosabb embere közé választotta. Ennek dacára ma Magyarországon szinte semmit sem tudunk róla. Baráti köréhez olyan nevezetességek tartoztak, mint Leslie Howard, Ingrid Bergman, Charlie Chaplin, George Bernard Shaw. Itt az ideje, hogy megismerjük ezt a rejtőzködő életet élő, 1954-ben elhunyt filmrendező- producert!
A későn fekvők 0:45-kor visszakapcsolhatnak a Dunára, és egy portréfilmet láthatnak Lükő Gábor néprajztudósról, Halmy György rendezésében.Akit jobban vonz a sztárok élete a „postafilm” helyett 14:00-kor megnézheti a Filmmúzeumon –igaz már sokadik ismétlésként-, a Charles Chaplin-ről készített 2003-as amerikai portréfilmet majd közvetlenül utána, ugyanitt 16:10-kor az Izing Róbert rendezte: „Élet a Monty Python” előtt c. magyar doksit.
08.20 Csütörtök
Alkotmány- új kenyér ünnepe Szent István nap. Ilyenkor viziparádé, körmenet, tűzijáték, korona-úsztatás, tisztavatás a menő program a televíziókban, esetleg jó kis gyilkolászós „C kategóriás” rémség a kereskedelmi adókon. Lássunk csodát, idén dokumentumfilmekkel is találkozhatunk, ha jól figyelünk!
A sort az M1-en „Kazár-Bölcsőtől a sírig” c. néprajzi-dokumentumfilm nyitja meg. Rendezője a néhány éve repatriált, az idei filmszemle dokumentumfilmes zsűriében is helyet foglaló: Pigniczky Réka.
Ezután természetesen jön a tisztavatás, de ha kibírtuk ezt az egy órát, elmosogattunk, levittük a szemetet stb. 10:55-kor, egy egészen friss dokumentumfilmet: „A mértékletesség nyomában”-t (rendező: Kútvölgyi Katalin) tekinthetünk meg. A 2009-ben készült tényfeltáró mozi az Esztergomi Királyi Palota Vitéz János termében egyszercsak megtalált, a szakemberek egy része által Botticellinek tulajdonított freskóval foglalkozik. A legfőbb kérdés az, járt-e Mátyás udvarában, Vitéz János meghívására a firenzei Fra Filippo Lippi tanítványi köréhez tartozó ifjú Sandro Botticelli.
11:40-kor , ha még nem zsibbadtunk el újabb filmjét láthatjuk a Krónikásoknak! Kormos Ildikó: „Zöld múzsák csókja” sorozatának újabb epizódja „A holdviola és az alkimisták” c. film tartalmát pontosan lefedi a cím (a sorozat egy korábbi részéről kritikánk itt).
13:20-kor az M2-n Zsigmond Vilmossal láthatunk beszélgetést a „Magánbeszélgetések” c. műsorban. Kétségtelen, hogy a sorozat, se portré- se dokumentumfilmként nem állja meg a helyét és Juszt Lászlót sem imádja mindenki, de az „operatőr királyt” nézni-hallgatni élmény!
Egy kattintás, még éppen egy órával a körmenet közvetítés előtt 16:05-kor, és máris nézhetjük a bájos: „Gogo & George” c. doksit (kritikánk a filmről itt). Ezen a napon sem maradnak dokumentum- és animációsfilm nélkül a Duna fan-nek.
19:30-kor Jankovics Marcell: „Ének a csodaszarvasról” c. rajzfilmje megy, majd 23:20-kor
„Az esendő szent” címen filmetűdöt nézhetünk, Kő Pál, finoman fogalmazva sem túl népszerű, a gellérthegyi sziklakápolna előtt álló szobráról. (r: Kovács Lajos Péter)
Ha ezen túl vagyunk a doksis műsorfolyamot Wonke Rezső: „Szent István gyermekei Moldvában” c. műve zárja. A rendező állítása szerint Moldvában a legerősebb a Szent István kultusz. Ezt én elhiszem neki, mert 8 éven át osztály-és turistatársam volt, és akkor egészen biztosan nem volt hazudós.
08.21. Péntek
A sort Rozsnyai Aladár ismeretterjesztő filmje: „Az arborétumok, gyűjteményes kertek” sorozat, Sárvári Arborétumot bemutató darabja nyitja, 10:55-kor az M2-n.14:15-kor a Dunán a magunk részéről nagy várakozással tekintünk az „Egy nap Pécsett-Hamerli” c. dokumentumfilmre (r: Sütő Hajnalka). 67 éve egy pécsi köztiszteletben álló kereskedő: Hamerli Antal elkészítette "Egy nap Pécsett" című színes filmjét. A művet a Pécs TV már többször sugározta majd elkészült az 1939 óta eltelt időszak változásait megörökítő film is, amely a "Múltunk jövője Pécs 1939. és 2006" címet kapta. Az alkotás párhuzamba állítja a múltat és a jelent. Az új változatban szerepel Hamerli Antal fia is, aki beszámol apja filmes múltjáról.
A pécsi tematika a Duna televízióban, az egész napi programot lefedi. 16:15-kor, az „Amiről a kövek mesélnek” sorozat darabjaként Orbán Ágnes egy 20 perces kisfilmmel Pécsre kalauzol bennünket. Ezután rögvest filmet láthatunk a Zsolnay családról: „Pécs és a Zsolnayak” (r: Szijártó Ildikó) 15:15, majd semmi kapcsolgatás, következnek Tám László diaporámái. Tám, saját diaporámáiból készített filmetűdjében: „Pécs a magasból” címen sajátos perspektívából mutatja be a várost. Ezt követően, az egész életét Pécsett leélő Csorba Győző költőről (r: Kismányoky Károly) készített portrét 17:00, végül 21:05-kor pedig „Mecsekaljai disputa” címen ismeretterjesztő filmet nézhetünk Horváth Tamás rendezésében. A filmben helyi értelmiségiek mutatják be városukat.
A szombat-vasárnapi műsorokat „Ágy, asztal, TÉVÉ - avagy mit sugároz a doboz?” c. sorozatunkban fogjuk ajánlani.
kresag
Gogo & George
2009. január 28., szerda
Mikor bejött az ajtón, azt mondtam: ez lesz a férjem. Barátjuk volt a fél világ, Habsburg Ottótól Charlie Chaplin-ig. Otthonuk volt az egész világ, New Yorktól Bejrútig. Dőry Ilona és Kovách György nem mindennapi szerelméről szól a film.
Hozzászól
"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak
"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális
A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos
Filmszemle lesz, filmhétvége nem
Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban
"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében
"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film

