Magyar filmek Biarritz-ban és Triesztben
2011. január 27., csütörtök
Az audiovizuális programok nemzetközi seregszemléje és vására, a Biarritz-i FIPA 24. alkalommal vonultatja fel a legújabb filmtermés javát január utolsó hetében. A komoly szakmai elismertség övezte fesztiválon láthatja először a nemzetközi közönség Szomjas György Keleti szél: a film című portréját Miqueu Montanaro occitan muzsikusról. A nagyszabású FIPA 5 különböző versenyprogramban mutat be audiovizuális programokat. Groó Diana filmrendező, aki Tarka képzelet-sorozatával már kétszer is szerepelt a rangos fesztiválon, idén a „Zene és előadóművészet” kategóriában versenyző filmek zsűrijében vesz részt.
A FIPA szelektív filmvásárán, a Fipatel-en két magyar filmet vetítenek. Tóth Péter Pál a Muzsikás Együttes 35 évéről forgatott dokumentumfilmjét, továbbá Vízi Mária Csillagszedő Márió című alkotását mutatják be a Biarritz-ba látogató filmvásárlóknak.
A napokban is tartó trieszti filmfesztivál a közép-európai film jeles seregszemléje. A közelmúlt kiemelkedő alkotásait bemutató itáliai filmünnep mindhárom versenyprogramjában indul magyar alkotás.
Kocsis Ágnes Pál Adrienn-je és Mundruczó Kornél Szelíd teremtés-e a játékfilm verseny 8-as mezőnyében indul. A dokumentumfilmek közé Nemes Gyula Negatív magyar filmtörténet című alkotása kapott meghívást, mely el nem készült filmek rekonstrukcióit gyűjti egybe a magyar filmművészet nagyjainak közreműködésével.
A rövidfilmek versenyébe Szőcs Petra Aki bújt címmel készített legutóbbi rövidfilmjét hívták meg a szervezők.
Filmháttér
Hozzászól
"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak
"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális
A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos
Filmszemle lesz, filmhétvége nem
Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban
"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében
"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film
