Legújabb videók!

Kezdődik az ELTE III. Dokumentumfilm Fesztiválja

ajánló
2011. január 21., péntek

haerteniakarodprogi.jpgHarmadik alkalommal január 22-23-án szervez ingyenes dokumentumfilm fesztivált az ELTE Társadalomtudományi Kara, az Örökmozgó Filmmúzeumban.  Az esemény célja, hogy teret adjon fontos társadalmi kérdéseket, aktuális problémákat a vizuális kultúra eszközeivel feldolgozó alkotásoknak.

A budapesti Örökmozgóban rendezett fesztivál a magyar és nemzetközi klasszikus és kultikus mozik mellett a legfrissebb termésből is válogat, eközben tematikus beszélgetések során a kar oktatói, szakértők és filmesek beszélgetnek a filmekben érintett kérdésekről.

A szombati nyitónap első blokkjában a mélyszegénység és a kisebbségi létből eredő problémákat egyaránt körüljáró alkotások kaptak helyet, így Bódis Kriszta ózdi alkotóközösségét nemcsak a filmjeiken keresztül, de egy beszélgetés keretében is megismerhetik, illetve Kővári Borz József Vándormozi programjából is bemutatnak részleteket.
Ezt követően a Sierra Leone-i menekültek mára kultikus zenekara, a Refugee Allstars történetét lehet nyomon követni, a filmet Afrika kulturális és politikai térképét megrajzoló beszélgetés követi. A szombati nap hátralévő részét a boldogság keresésével töltik: legyen szó a világszerte szerveződő panaszkórusokról (Complaints Choir), az eltérő kultúrákból érkezők között köttetett házasságokról (3Esküvő), vagy egy régi ígéret beváltásáról (Monastery). Vasárnap két magyar és egy dán filmen keresztül lehet bele pillantani abba, hogyan bomlanak fel a hagyományos közösségek, és mit kezd az ember az utánuk maradt űrben. Ezt követően a nap hátralévõ része a metropolisoké: legyen szó a brazil favelák gettózenéjéről (Favela On Blast), a nagyvárosi lét és a nyomor sokkoló oldalát bemutató „filmremixről” (Life In Loops), vagy a tokiói zenei szcéna legmerészebb kísérletezőinek filmes lenyomatáról (We Don’t Care About Music Anyway).



További információk és részletes program itt található.
A fesztivál minden programja ingyenes.

 

 

 

 

 

 

 

Filmtett/Filmháttér

Szóljon hozzá elsőnek!

Hozzászól

Név (nem kötelező, ismeretlen jelzővel fog megjelnni a hozzászólása)
Hozzászólás
(Mentés után megtekintheti a hozzászólását a lista végén. Amíg az oldalainkon tartózkodik lehetősége van véglegesíteni a hozzászólását. Amennyiben ezt elmúlasztja hozzászólása elvész.)
Ellenörző kód:
A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Ajánlott cikkek

"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak

"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi

Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél

A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális

A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos

Filmszemle lesz, filmhétvége nem

Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban

"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében

"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film