Ismét Csók a sötétben
2011. január 28., péntek
Némi kihagyás után folytatódik a Csók a sötétben filmklub a Trapézban. Vasárnap egy klasszikussal kezdenek: Wim Wenders doksijával, a Buena Vista Social Clubbal.
Wim Wenders és Ry Cooder 20 éve ismerik egymást. Cooder olyan filmeknek komponálta a zenéjét, mint a Párizs, Texas, vagy Az erőszak vége. Ez utóbbi közös munkájuk során Cooder gyakran lelkendezett kubai útjáról, ahol néhány öreg, feledésbe merült kubai muzsikussal készített felvételeket. A lemez "Buena Vista Social Club" címen jelent meg és világszerte több millió példányban kelt el, majd Grammy-díjat is kapott. Ry Cooder 1998 elején ismét Kubába utazott, hogy szólólemezt készítsen Ibrahim Ferrerrel, aki egyike volt Buena Vista Social Club zenészeinek. Erre az útjára elkísérte egy kis forgatóstábbal Wim Wenders, aki megörökítette munkájukat a stúdióban, valamint mindennapi életüket Havannában. A filmezés Amsterdamban folytatódott, ahol a zenészek két koncertet adtak, majd nyáron New York-ban végződött, a legendás Carneige Hall-beli diadalmas fellépésükkel.
Vetítés: vasárnap (január 30.) este 8 órától a Trapézban (IX. Imre u. 4.).
Filmháttér
Hozzászól
"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak
"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális
A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos
Filmszemle lesz, filmhétvége nem
Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban
"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében
"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film
