Filmháttér

Globális problémákra filmes alternatívák

2009. május 28., csütörtök

A Közösségi Önsegítő Rendszerek Fesztiváljának májusi hétvégéjén olyan túlélési praktikákat ismerhettünk meg, melyek mindennapi életünk problémáit oldhatják fel alternatív eszközökkel. A kétnapos fesztiválon a workshopok, előadások mellett, filmvetítések is zajlottak, érezhető sikerrel. A KÖRMOZI vetítésein jártunk.

Ha más nem, a hiányérzet sokakat megmozdíthat mostanában, válságos idő ide, vagy oda. Nincs erkölcs, etika, nincsenek vállalható elvi- és egyéb értékrendszerek, amelyek mentén örömmel kapcsolódik a kor embere egy csoporthoz, egy öntudatosabb közösséghez. A KÖRFESZT-en elsősorban az alternatív megoldásoké volt a főszerep, miközben olyannyira mindenkiről és mindenkinek szóló kérdésekkel labdázhatott a jelenlevő, hogy nem győzte kapkodni a fejét jobbnál-jobb, napi szinten alkalmazható ötletek között: helyi pénz, cserepiac, klímaproblémák, komposztálás, szövetkezeti összefogások, Földünk energiahordozói, bio stb. Az önsegítő modellek gyakorlati alkalmazásai vonzották a fesztiválra látogatók nagy részét, a filmek jó része is ezért volt izgalmas.

A Globál Projekt egyik mozija a helyi pénz kialakulásának rémisztően kortárs kialakulási hátterét mutatja meg. A Pénz c. filmben elsősorban Argentína és Törökország a kétezres év eleji mély gazdasági, pénzügyi válságának okait, s magának a pénz keletkezésének hátterét kutatta a török rendező, Isaac Isitan.  

Hogy mikor és miből is kezdődtek a bajok? Törökországban speciel akkor, amikor, a megszólaltatott gazdák, a munkáspárti elnök és a közgazdász szerint is, az önellátást felváltotta a hitelekben való gondolkodás. 1980 óta a hitelek betemetik az egész társadalmat, míg korábban képesek voltak fizetni a kamatokat, pár év alatt olyan mértékű adósság halmozódott fel, hogy 2000-re az egész ország gazdasága megingott. A pár éve még önellátó Törökország, hatalmas mezőgazdasági potenciállal importra szorul, elsősorban mezőgazdasági termékekből.
Valójában, ahogy a filmben is elhangzik, akkor kezdődött a gond, amikor 1980-ban Törökország az IMF-től és világbanktól átvett egy olyan segélyprogramot, melynek célja az árak stabilitása, az adósságok kifizetésének segítése lett volna, de amivel az adósságspirál csapdájába került, s ragadt.
Argentína sem tehetett másképp ebben az időszakban, vagyis egyre több hitelhez és segélyhez folyamodott az amerikai pénzügyi rendszerre támaszkodva, kiszolgáltatva magát a dollár értékének, s egy másik ország feltételrendszerének. A hitelért és a segélyprogramért cserébe természetesen olyan feltételeket kellett teljesítenie mindkét országnak, melyek végül tovább gyengítették azok gazdasági helyzetét az adósságcsapdában.
Csökkentek az állami alkalmazottak fizetései, a mezőgazdaság támogatása, hogy a kormány fizetni tudja az adósságot, miközben például hatalmas földek hevernek ma is parlagon.

Valójában Amerika azt tette, amit egy mai világhatalom tehet. A 80-as években csökkent a nyersanyagok világpiaci ára, amitől megnőttek az országok adósságállományai, az export romlott: ekkor mentek el a legtöbben az IMF-hez, amely bizonyos makroökonómiai intézkedések bevezetése fejében adta aztán kölcsöneit. A neoliberális intézkedések, a fizetések, a szociális programok befagyasztása vagy a deficit megszűntetésére irányuló intézkedések,az árak és a kereskedelmi vámok felszabadítása azonban, tovább növelte az országok adósságát. Argentínában például odáig fajult a helyzet, hogy egyik nap még az egészségügyben drasztikusan csökkentették az elérhető gyógyszermennyiséget, s ugrottak magasra az egészségügyi szolgáltatások árai, míg másik nap a lakásprogramok csökkentése volt a cél, csak azért, hogy a kormány az adósságot fizetni tudja, és mindez az ország szisztematikus elszegényedésével járt együtt.

Nem részletezem tovább a film tematikusan, jól körbejárt és szinte minden egyes válságelemet bemutató pontját, privatizáción, szegénységen és munkanélküliségen át, mert a problémákat nagyon jól ismerjük mi magunk is. A film ereje és értéke pontosan abban van, hogy szisztematikusan végigvezeti szakértőkön és mindennapi emberek véleményén, életének mozzanatain keresztül mindazt, aminek darabjait mi magunk külön-külön is érzékelhetünk, de összességében megfoghatatlannak és átláthatatlannak érzünk. A közgazdaságtan olyan alapvető fogalmaival ismerkedhetünk meg a gyakorlaton át, melyek csak úgy röpködnek hétköznapi híradóink párperceiben: csökkenő vásárlóerő, adósságspirál, a pénz értéke stb.

Amikor a politika is tehetetlen csak a helyi, alulról szerveződő közösségek képesek önmagukon és helyzetükön javítani, változtatni. Erre mutat rá a Globál Projekt filmje, s ad egy kreatív önsegítő példát, a helyi közösségi pénz opciót.
Argentínában, amikor a kormány erősebb pénzt, pesot akart, növelte annak mennyiségét, ami azonban újabb dolláradósságot vont maga után (pénzt pénzből gyártunk).
A közembereknek arra kellett rájönniük ebben a helyzetben, hogy mi is a pénz valójában: „a pénz csak papír, a pénz alapvetően egy megállapodás, ettől van értéke, csereértéke”- mondja a filmben megszólaltatott filozófus.
Vagyis létrehoztak kisebb közösségekben egy úgynevezett „kreditrendszert” a peso helyett, amely saját fizetőeszközként funkcionál, amiért piacokon eladhatják használt dolgaikat, termékeiket, szolgáltatásaikat, más kreditért, vagy más termékért cserébe. Ez persze nem a hivatalos fizetőeszköz, abból fizetik az állami adókat, de az ország cserepiacain mindenhol ezt a kreditet fogadják el, mellyel egyben a termék értékét is megértik és átérzik az emberek. Valójában ez az ötlet lényege. Példákat látunk még Amerikából is, a tudatosabb kis emberi csoportoktól, ahol szintén a közösségi bizalom, a saját fizetőeszköz, az „Ithakai Órák” életképességének lényege. Természetesen a helyi fizetőeszközök célja, hogy megerősítse a közösségeket, azok értékeit, a mezőgazdaságot magát, s ezáltal az önfenntartó szerepet, a szolidaritást is növelje. Napjainkban egyébként 3000 különböző helyi fizetési eszköz van forgalomban a világon.

A film szakmai szempontból is értékesnek mondható, mert tartalmát tekintve jól szerkesztett, következetes és bármennyire is elfogult nézeteket érzünk, a vélemény alátámasztott a sok megszólaló és a sokrétű példáknak köszönhetően. Színes és változatos, dinamikus képi és hangi világban járunk, ami a forgatókönyvet, szerkesztést és az utómunkát is dicséri. Persze elsősorban nem a képi bravúroktól lesz hatásos mindez, hanem a láthatóan, érezhetően beleölt rengeteg háttérmunkától. A téma zseniális, kibontása hasonlóképpen.
 

Abonyi Anita