Legújabb videók!

Dzsafar Panahit kérték fel a Berlinale zsűrielnökének

hír
2010. december 08., szerda

1267522677panahi.jpgDzsafar Panahi iráni filmrendezőt kérték fel a februári Berlinale zsűrielnökének; az ellenzéki filmest idén Cannes-ban is a zsűribe várták, de akkor nem mehetett, mert az iráni hatóságok őrizetben tartották.

 

Dieter Kosslick, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója hétfőn beszélt a meghívásról, és reményének adott hangot, hogy Panahi el tud majd utazni a 61. Berlinaléra, és csatlakozik a zsűri tagjaihoz.
Az iráni hatóságok márciusban tartóztatták le a filmrendezőt meg nem nevezett vádak alapján. Több mint két hónappal később 200 ezer dolláros (40 millió forintos) óvadék fejében került szabadlábra, mindeddig nem történt vádemelés az ügyében.

 

Panahi négy évvel ezelőtt Pályán kívül című filmjével Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinalén. A produkció iráni lányokról szólt, akik fiúnak maszkírozva akarnak beosonni egy futballmeccsre.
A berlini filmfesztivált 2011. február 10. és 20. között rendezik meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

MTI/Filmháttér

Szóljon hozzá elsőnek!

Hozzászól

Név (nem kötelező, ismeretlen jelzővel fog megjelnni a hozzászólása)
Hozzászólás
(Mentés után megtekintheti a hozzászólását a lista végén. Amíg az oldalainkon tartózkodik lehetősége van véglegesíteni a hozzászólását. Amennyiben ezt elmúlasztja hozzászólása elvész.)
Ellenörző kód:
A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Ajánlott cikkek

"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak

"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi

Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél

A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális

A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos

Filmszemle lesz, filmhétvége nem

Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban

"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében

"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film