Csempelevél
2009. január 28., szerda
Ahogy mondani szokás újságírói berkekben, a téma az utcán hever. Nem volt ez másként Somogyvári Gergő és Feszt Judit esetében sem. A fiatal filmesek egy ösztöndíj keretében éltek pár hónapot Portugáliában, ahol témát keresve járták a város szegény negyedeit és a sajátos csempézett tereket, alagutakat. Valójában két fontos témát is körbejárnak remek szórt fényű képeikkel, montázsaikkal. Egyrészt sikerül átadni egy kis oktató-nevelő célzatos ismeretanyagot a portugál csempefestészet hátteréről és hagyományairól. Másrészt belehallgatunk egy fiatal célkereső és a mai napig kallódó lelkű emigráns férfi életébe, s vívódó helykeresési kísérleteibe.
Ahhoz képest, hogy az előzményekben utána kutatva a rendezők egyike elmondja, hogy főszereplőjét megtalálva sem volt könnyű dolga, mert Nober Sanders, a brazil csempefestő még fotózni sem engedte magát korábban, nos ehhez képest igen ügyesen kapták őt lencsevégre az alkotók. A feszültségekkel és örökös kérdésekkel teli fiatalember könnyed humorral, fesztelen őszinteséggel beszéli el életének utóbbi 10 évét, melyben vallomása alapján nem saját döntései, hanem a véletlenek, a körülötte élők befolyása, s a sors szabad térnyerése volt a legmeghatározóbb. Hogy mennyiben volt kitartó, mennyiben céltudatos, mennyiben bohó és könnyed, mennyiben döntött jól, amikor az éveket maga előtt tologatva húzta az időt, mígnem eltelt egy évtized, s végül Nober elszakadt a gyökerektől, a családtól, az erőskezű mamától, nos ezt nem tudhatjuk, de sejtéseink lesznek a film végére, még ha a végső ítéletet nem is mondhatjuk ki. Nem mondhatunk sommás véleményt addig, míg magunk át nem éljük az emigráns hónapok, évek nyomasztó létét, vagy bele nem helyezkedünk süppedős moziszékünkbe, s adjuk át magunkat igazán a film varázsos képi világának, s az alatta hömpölygő sorskérdések megrágásának.
A Csempelevél frappáns cím, pontosan fedi a játékos képszerkesztés és a téma okozta belső feszültség kontrasztjából megszülető egyenletes színvonalú, elgondolkodtató filmet. Örömteli, hogy a filmesek nem estek át a ló egyik, s másik oldalára sem, vagyis nem bonyolódtak tudományos ismeretterjesztésbe a portugál „azulejo” festés mikéntjével kapcsolatban, és nem festettek szirupos, közhelyes drámát sem egy másik társadalomba beilleszkedni próbáló fiatal életéről.
Jó hír, ha a fiatal filmesek napjaink kérdéseit ilyen érzékenyen, a filmes eszközöket profi módon kihasználva boncolgatják évről évre. Somogyvári Gergő szerint erősnek ígérkezik az idei filmszemle dokumentum szekciója, nos ebben egyre inkább igazat kell adnom neki. S az is igaz, hogy ő is magasra tette a mércét.
Abonyi Anita
Kicsit esetleges, de a miénk
2009. március 08., vasárnap
Átadták a Dialektus díjait, tarolt a Csempelevél, a Gyumri és a Csodák a hegyen. Némi káosz a díjátadón, remek hazai és európai filmek, amit a fesztivál nélkül nem láthattunk volna.
Doku vetítés a Kinoban
2009. január 29., csütörtök
Az ELTE Társadalomtudományi Kara nyílt napot tart a KINO moziban. A programban számos dokumentumfilm kerül levetítésre, melyeket a Fecske Filmklub csapata vállogatott. Íme a program!
Doku-és tudomanyos vetítések szerda
2009. január 28., szerda
Dokumentum- és tudományos filmek vetítési időpontjai a 40. jubileumi Magyar Filmszemlén
Filmszemle program csütörtök
2009. január 29., csütörtök
Napi program a Budapesti Kongresszusi Központban, a Palace MOM Parkban és az Uránia Moziban.
Hozzászól
"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak
"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális
A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos
Filmszemle lesz, filmhétvége nem
Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban
"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében
"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film

