Filmháttér

Boszorkány show

2010. június 28., hétfő

A „Dzsungelrádió” egy „boszorkányról” szól, aki felkavarja a helyiek életét pusztán azzal, hogy beindít egy rádiót, benne szókimondó, nőket védelmező, gyermekpárti műsorokkal. A Dialektus Fesztiválon jártunk.

Minden a Mitch-hurrikánnal kezdődött, meséli a főszereplő Yamileth. A romboló erejű vihar hozta az ötletet, amikor a segélyszállítmányokkal az étel mellett, az európai és az észak-amerikai női öntudat is megjelenhetett. Nicaraguában a nő nem fontos, nem lényeges, nem számít. Az orkánerejű közösségépítő és védelmező szociális segély- rádióállomás valami olyasmit tűzött ki céljául, hogy mindenki szabadon mehet-jöhet, kérhet, üzenhet, akár telefonon tenné ezt. Itt azonban mindenki hallja, amit mond. Ez a különbség.
Ez hatalmas különbségnek tűnik, tudja már a közösség anyja és létrehozója, egy többgyermekes, egyedülálló asszony, Yamileth is. Beindította azt a rádióadót, ahol nők beszélnek többségében nőknek, s kimondják helyettük azt is, amit azok nem mernének: megvert anyák, megerőszakolt gyermekek, büntethető cselekedetek sora hangzik el, nap mint nap.
Yamileth műsora a boszorkány-show egy varázsgömbön keresztül látott világba repíti el a hallgatót, ahol ő maga, a boszorkány sorolja el a bűnös, igencsak valós eseteket, a mindennapos, az életeket megkeserítő jogtalanságokat. Főszereplőnk feminista mozgalma kiterjedt már egy egészségközpont működtetésére is, amely a szedett-vedett felszerelése mellett is szakszerű orvosi vizsgálatokat és oltásokat, teszteket képes adni a rászorulóknak, akik veszik végre a bátorságot és kilépnek a megalkuvó bántalmazott szerepből.
Yamileth életét is kockára teszi műsoraival, hiszen számos fenyegetést kapott már férfiaktól, ő mégsem adja fel küldetését. Ahogy ő elmondja, „a rádió ajtaja mindig és mindenki előtt nyitva áll, s állandóan működik, így ha valaki végezne velem, legalább hallják majd mások is.”

A női jogokért küzdő kisszámú rádiós csapat, a dzsungel közepén számos technikai és magánéleti, mindennapi megélhetési gonddal küzd. Emellett mégis adnak hitet és reményt sorstársaiknak. Érdekes része a filmnek a minduntalan megkérdezett férfiak, s véleményük mindarról a hétköznapi problémáról, amiért és ami ellen, – immár Nicaraguában is jogszabályban rögzített tény a családi erőszak, a női bántalmazás és a kiskorúak megrontásának büntethetősége - harcol a feminista csapat. A férfiközpontú társadalom azonban hihetetlenül messze áll még attól, hogy robbanásszerű változás álljon be e téren. De érezhetjük magunk is, hogy óriása és magával ragadó ötlet, lehetőség ez a rádiós boszorkánykonyha. A német rendezőnek köszönhetően el tudom hinni magam is, hogy ez a hit és metódus változtatni képes saját közegében. Talán minden fenyegetőt túlélhet.

A film, témája és nyomasztó történetei ellenére is gyorsan pörgő és jól szerkesztett. Sok helyen lírai képekkel átszőtt, metaforikus, szórakoztató helyszínrajz. A leíró jellegű képmontázsokat jó érzékkel törik meg az akciók, és interjúk. A háttérzene óvatos, állandó jelenléte a film összetartó alapja is. Szerencsés a német rendezőnő, - ahogyan mi magunk is - amikor rátalált egy ilyen életvidám és erős, karakán asszonyra a világ egy eldugott pontján. Yamileth meggyőző erejű szókimondásával, misztikus eszközeivel, a hely szellemét is megidézi, s hitre és cselekvésre ösztönöz filmtekercseken át, mozivásznon keresztül, bárhol is kerülünk kapcsolatba vele.

bobek