AXN-kisfilmek: elindult a szavazás
2010. július 28., szerda
A III. AXN Filmfesztiválra a szervezők tájékoztatása szerint számtalan kisfilm érkezett; a végső döntőbe bekerült tíz alkotás közül Török Ferenc és Pálfi György rendezők választják majd ki a díjazott produkciókat. Az előző évekhez hasonlóan azonban a döntős kisfilmeket a közönség is értékelheti az AXN weboldalán július 22. és augusztus 3. között.
A legtöbb szavazatot elnyerő film alkotója egy T-Home Xbox 360 konzolcsomaggal lehet gazdagabb. Érdemes azonban voksolni is, hiszen a pályázat kiírója 30 darab SONY mp3-lejátszót sorsol ki a szavazásban résztvevők között. A közönségdíj mellett természetesen idén is több értékes nyereményért indulhatnak a versenyzők: a győztes ezúttal is ellátogathat a hollywoodi SONY-stúdiókba, míg a további helyezettek különböző SONY-készülékeket nyerhetnek.
A legjobb kisfilmek vetítésére, illetve a fődíjak átadására augusztus 5-én, csütörtökön kerül sor a siófoki Coke Clubban, 18 órától. A díjkiosztó gála háziasszonya a Cinematrix című tévés mozimagazin egykori műsorvezetője, illetve több film szereplője, Görög Zita lesz. A zárópartin a szervezők nemcsak a pályázó alkotókat, hanem minden érdeklődőt szívesen látnak.
est.hu/Filmháttér
Hozzászól
"A kialakult helyzet egészen abszurd" - filmesek tiltakoznak
"A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális
A Láthatatlan húrok lett 2010 legjobb dokumentumfilmje
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos
Filmszemle lesz, filmhétvége nem
Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban
"Kényszerű deklaráció" a magyar film védelmében
"Kényszerű deklarációt" fogalmazott meg a magyar film
