Filmháttér

„A filmem fog megnézni engem”

2010. június 04., péntek

A szlovákiai Várhosszúréten élő Nagy György emberfeletti élni- és tenni akarásáról szól Vereb Vean András készülő új dokumentumfilmje. A Szoborfák főhőse egy történelmet író korszakban él egy olyan helyen, ahol ennek sem ő, sem mások nem akarnak jelentőséget tulajdonítani.


Hogyan találtál Nagy Györgyre? Mi az, amiért úgy érezted, hogy filmre kívánkozik a történet?
 
Tavaly, a tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központban állított ki a Gömöri Kézművesek Társulása. Kedvesem, Kovács Anikó, a Központ művelődésszervezője ragaszkodott hozzá, hogy nézzem meg a kiállítást, mert nagyon szép dolgaik vannak, és jó szellemű emberek. Ezen a kiállításon magyarok és szlovákok együtt állítottak ki. Jött egy cirka velem egykorú férfi, láttam, hogy kicsit húzza a lábát. Ő volt Gyuri. Büszkén magyarázta, hogy ő ennek a közösségnek az egyik fő szervezője, és, bár volt egy kis balesete, már nem dolgozhat, de jön- megy, szervez. Ronda dolog, hogy dohányzom, de ha ez nem lenne, nem mentem volna ki rágyújtani, és talán nem kezdek beszélgetni Gyurival, akiből feltűnően áradt a derű, a jóindulat és az erő. Óvatosan megkérdeztem, hogy mi volt ez a baleset, majd felhívtam Csorvási László Ábelt, hogy nincs választásunk, van egy filmünk, ezt meg KELL csinálni.  
 
Mi Nagy György története?
 
A várhosszúréti Nagy György sorsát, úgy tűnik -, nem is a szlovákiai magyar kisebbségi léte, hanem sorozatos balesetei és a minden gyötrelmet legyőző élni akarása határozza meg. Az ilyen traumákat megélt embernek mindenki megbocsájtaná, ha otthon, tolószékben ülve sajnálkozna balszerencséjén. Gyuri ezt meg sem hallaná! Miután segédeszközökkel újra megtanult járni, 2002-ben hét barátjával együtt megalapította a Gömöri Kézművesek Társulását, azóta mintegy 300 partnerük, tagjuk van. A szlovák kormány pályázati úton, mérhetően támogatja az egyesületet, és mondjuk ki: nem akadályozza. Nagyon is vannak szlovák barátaik, akik jó szellemű, nyitott szívű emberek. 
 
Mennyiben a rendező története egy dokumentumfilm? 
 
Az ember azokat a rezonanciákat veszi fel, amire érzékeny. Noha nekem nem ilyen súlyos fizikai traumám volt, nagyon meg tudom érteni az élni akarását, így azonnal a sajátomnak éreztem a történetét. Ugyanakkor leszögezem, hogy bár a Szoborfák a saját ötletem volt, nem az én önérzetemről szól. Boldog vagyok, ha bármelyik szereplő azt mondja majd: "a filmem". Örülök, ha a sajátjának érzi. A film mindannyiunké.
 
Abban, hogy ehhez a témához nyúltál, mennyire befolyásolt a szlovák-magyar belpolitikai adok-kapok? Érezhető volt-e ebből bármi is a forgatási helyszínen?
   
A film motorja az, hogy nem az a fontos, hol történik valami szép, hanem mi is az önmagában. Mindenki tudta, mi minden történik mostanában, de ebből nem éreztünk semmit. Sehol, senkit nem hallottunk erről beszélni, pedig az első forgatáson több ezer ember megfordult körülöttünk. Ha ebből valami érezhető lett volna, hát lett volna alkalmunk érezni.
 
Lehet egy film célja a megbékélés elősegítése? Mit lehetséges felvállalnia egy rendezőnek ebben az esetben?

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Szoborfák történelmet író korszakban játszódik. A film alapvetően békés környezetben játszódik, békés emberekkel, olyasvalakin keresztül, aki azt keresi, ami összeköt, nem ami elválaszt. A filmnek, vágó-rendezőjeként nekem is ezt kell felvállalnom, vállalom is.  
 
Nemrégiben fejeztétek be a forgatást, milyen tapasztalatokkal zárult?
 
Ismét kiválóan vizsgázott a több éve együtt dolgozó forgatócsoport: Csorvási László Ábel producer,  Takács Zsolt vezető operatőr, Hajdú Tibor Jimmy Jib operatőr, Protovin István hangmérnök, di Gleria Zsolt technikus, Kovács Anikó fotós, Czap János technikus. Sikeresen teszteltük az erre célra kiépített infrastruktúránkat az XDCAM kamerák felvételeit azonnal számítógépbe játszva.
 
Ugyanakkor Takács Zsolt nevetve megfedett, hogy nem is biztos, hogy alkalmas vagyok rendezőnek, mert, ahogy mondta, senkit nem vagyok hajlandó ordítva a melegebbre küldeni. Egy ennyire jó csapattal erre egyébként sem volt szükség, de ez nem is az én stílusom. A siker osztható, a kudarc személyes ügy: ha valakivel lett volna bármi gondom, azt félrehívom, és halkan, de hatékonyan megmorgom. A felvett anyag összjátékideje több mint kilenc óra minőségi nyers, az informatikai feldolgozása megtörtént, a szellemi még legalább 2 hét, de nagyon meg vagyok elégedve. 

Milyen szereplőkkel találkozhatnak majd a nézők a vásznon?
 
Dokumentumfilm lévén magánszemélyek szólalnak majd meg, várhosszúrétiek, Gyuri, családja,  pásztorok Gömörországból - szó lesz ennek kihalóban lévő kultúrájáról is, megrázó riportokra kell számítani. 
 
A szűnni nem akaró eső hátráltatott-e benneteket? Az alacsony költségvetés és az idő szorítása is állandó kreativitás-fejlesztőként hat stábra és rendezőre egyaránt.
 
Az időjárás erősen kihatott az eredeti gyártási tervünkre, többször helyszínt kellett váltani, mert a kameraállványok, és a Jimmy pedig különösen meg tud süllyedni a vizes fűben, mindig kellett A és B terv. Ez okozott helyzeteket, de ebben a teamben úgy működik, ha valaki elfárad, más tolja helyette a szekeret. Én szeretem alaposan megtervezni a gyártást (most is ez történt), mert azt vallom egy ideje: " A rendező álmodjon szebbet a költőnél, és legyen gyávább a kukacnál." Mindenre fel kell készülni, még egy dokuprodukciónál sem nem lehet semmit a véletlenre bízni.
 
Bornai Tibor hogyan került a filmbe?
 
A film zenéjében részt vett a Holdviola zenekar, Orliczki Frigyes, de például Vincze Lilla áriáit én írtam. Régi álmom, hogy vele dolgozhassak - erős izgalommal várom a felvételeket. Bornai Tibor alaposan kikérdezett engem, és amikor sikerült meggyőznöm, hogy nem foglalunk állást, nem buzdítunk, nem minősítünk, hanem csak megmutatunk valami szépet, kötélnek állt.
 
Kaptatok-e bármilyen támogatást a film megvalósításához?
 
Ami már egyértelmű, az a Borsod Abaúj Megyei Mecénás Alap támogatása, a magántámogatók, és a Szülőföld Alap válaszát még várjuk, de úgy vélem, nincs okunk félelemben élni.
 
Mikor és hol látható majd a film?
 
A film bemutatásának időpontja még képlékeny, de legkésőbb szeptemberben lesz a premiere. Itt meg kell említenem, hogy a doku műfajában szokatlan döntést hoztunk: a film 2,35:1-es, azaz teljesen szélesvásznú lesz, mivel mindenképp moziteremben kerül bemutatásra. A televíziós változat (ha az adott televízió végképp visszadobja a széles kópiát) 16:9-es lesz, mindkettő akusztikai, és zenei 5.1 hanggal.
 
Közösségi ember lévén, közösségi emberről készítettél filmet. Milyen, amikor két nehéz ember találkozik?
 
Ki kell hangsúlyozom, hogy Gyuri nem a szó szokványos értelmében nehéz ember, inkább nekem kicsit olyan, mint egy gőzmozdony: erős, célja van, és nem épp egyszerű megállítani. Ebből a két utolsó rám is igaz, innen már arról beszélhetünk, hogy hasonló szellemiségek találkoztak, de ettől függetlenül úgy nézek fel rá, mint a kiskutya a teleholdra. A film még az utómunka előtt áll, de amiben biztos vagyok: annyira fontos, és óriási horderejű témához nyúltam egy olyan bonyolult korban, hogy életemben először a filmem fog megnézni engem.
 
Mit vársz az új MMKA-tól?
 
Nézd, nem voltam benne a szakmában, én abszolúte pályán kívüli vagyok. Még sosem pályáztam az MMKA-nál, de feltűnt, hogy átalakult az arculat - tiszta lett és érthető, áttekinthetők lettek a pályázati kiírások. Hogy mit várok? Nos, azt, hogy ne csak azok nyerjenek, akik már 1992-ben nyertek, és a közelgő nagyjátékfilmemre kapjak némi támogatást. Nagyon drága filmnek ígérkezik, már csak a 64 helyszín miatt is. De ez egy másik mese. 
 
A Malom című előző dokumentumfilmedet nem válogatták be a filmszemlére, szemben a korábbi TVK MOBIL IFJÚSÁGI KLUB-bal.
 
Az, hogy A Malom nem került be a Szemlére azért meglepő, mert nagyon összeszedett film, és elképesztő nézőtéri hatást váltott ki - nem is értem milyen szempontok alapján válogatják a filmeket. Mivel „kivitelezés igényes” vagyok, nem "csak" a tartalmat tartom fontosnak, emiatt számítottam rá, hogy nem kerül be, és lőn.
 
Van élet a Szemlén kívül is?
 
A filmet több ezren látták, járt Franciaországban, rövidesen jönnek a televíziós bemutatók, körülbelül 500 középiskolában vetítik majd gyerekeknek - úgy érzem, nem rossz utóélet egy dokumentumfilmnek. Így A Malomnak nem ártott semmit, hogy kimaradt a Szemléből. A Mobil és A Malom is közkézen van, folyamatosan másolják, csendesen ismertek lettek.
 
Van-e bármilyen szakmai élet a doksisok között? Hogyan látod a magyar dokumentumfilmesek helyzetét?
 
Én nem Budapesten élek, és önmagában ezt nem sajnálom. Azt már sokkal inkább, hogy nem kokettálhatok személyesen vagy nem jutok el pl. a Docuart-ba.
 Ahhoz, hogy a helyzete valakinek keserű legyen, nem kell dokusnak lenni. Azt nagyon kevesen értik a kollégák közül, hogy az alapítványok nem finanszírozzák a filmeket, hanem támogatják azokat. Igenis futni kell a köröket, honnan lehet pénzt szerezni. Ha nem lenne ekkora válság, szerintem ez könnyebben menne, és hiszek benne, hogy rövidesen könnyebben is fog menni. A filmszakmában is ugyanúgy kell eladni, mint a műanyagosban. Tudok olyan fiatal kollégát, aki évekkel ezelőtt az MMKA támogatása nélkül hatmillió forintot szedett össze a filmjéhez, Szerintem - és remélem - hogy az új MMKA, és talán a beinduló gazdaság miatt nem csak a dokumentumfilmesek lesznek majd könnyebb helyzetben, hanem bárki, aki pénzből él és dolgozik.
 

Az interjút Fekete Zsuzsa készítette.
 

A Szoborfák első előzetese itt látható.